Augusztus közepétől szeptember elejéig intézetünk munkatársai ellátogattak Tanzániába, hogy az iskola és gyülekezeti projekteket meglátogassák.
Ebben az időszakban két nagyobb csoport végzett értékes tevékenységet a Karaói térségben.
Az egyik csoport a 12 német gimnazistából álló csoport volt, akik két kísérő tanárukkal együtt aktívan dolgoztak a már partneriskolájuknak tekintett Karao Adventist Pre-and Primary Schoolban. Munkájuk nyomán megszépültek az osztálytermek, az iskola előkertjébe facsemetéket ültettek, felmérték az ott tanulók egészségi állapotát, együtt játszottak és énekeltek a maszáj gyerekekkel. Az karaói tanárok pedig részt vehettek egy egyhetes ukulele oktatásban, ami nagy örömükre szolgált.
A másik csoport, az Friedensau Adventist University diákja voltak, akik nemcsak Karaóban, de bejárva a környéket, sok kisebb településen látogatták a bómákat, léptek a helyi lakossággal kapcsolatba. Ahol tudtak, segítettek. Hol élelmiszert osztottak, hol együtt imádkoztak. Esténként alkalmunk volt a hitükről is bizonyságot tenni. Sok gyermek és felnőtt maszáj kísérte figyelemmel ezeket az alkalmakat.
A vödörből fürdés, ingadozó áramszolgáltatás, egyszerű helyi ételek fogyasztása, a rengeteg por és a reggeli- és esti hűvös levegő sok európainak kihívás. A maszáj emberek egyszerűsége, kedvessége viszont kárpótolta a kiutazókat és visszatekintve áldásként élték meg ezeket a napokat. Köszönjük az imatámogatásokat és az anyagi segítségnyújtást is.