A 2021-es 10 napos imaközösség alatt már megfogalmazódott bennem az igény az után, hogy valami több történjen a gyülekezetünkben annál, mint amit addig tettünk. Voltak kiscsoportos imaórák, Bibliaórák, csak valahogy a gyülekezet nem akart növekedni. Szóval kb 2 hét telhetett el az imaközösség után, amikor felhívott Frend Laci, a körzetünk lelkésze, és szólt, hogy lesz egy kiscsoportvezető képzés, és szeretné, ha részt vennék rajta. Örömmel mondtam igent, bár akkor még nem tudtam, hogy mire vállalkozom. Gondoltam, majd minden alkalommal meghallgatok egy 2 órás előadást.
Aztán az első alkalommal kiderült, hogy nemcsak hallgatni fogok, mert a képzés interaktív. Na, ettől egy kicsit megijedtem, mert introvertált vagyok. De még ez sem riasztott vissza, mert sokkal nagyobb vágy volt a szívemben a tanulás iránt, minthogy emiatt visszalépjek. És ezt azóta sem bántam meg, sőt! 2021.02.22-én kezdetét vette egy izgalmas "utazás", ami szerintem a legtöbbünk szomorúságára ért véget 2022.05.09-én. Még jó páran szívesen folytattuk volna...
De visszakanyarodok most az elejéhez, először a kiscsoportokhoz. Biztosan Isten vezette azt, hogy ki melyik csoportba kerüljön, mert én a 4-esbe, vagyis a legjobb csoportba kerültem! (Elnézést a többiektől!) Jól működtek a felelőstársi kapcsolatok, így hamar megismertük egymást, és ahogy telt az idő, egyre jobban vártuk a következő találkozásokat. Nagyszerű embereket ismertem meg, és egyáltalán nem túlzás azt állítani, hogy a képzés alatt néhány életre szóló barátságot kötöttem. Persze a csoport minden tagjával fogjuk tartani a kapcsolatot.
Maga a képzés nagyon érdekes, hasznos és minden szempontból tanulságos volt. Mindent megtanulhattunk, ami ahhoz szükséges, hogy a kiscsoportjaink jól működjenek, sőt, növekedjenek. Élmény volt hallgatni László előadásait, és az is fontos volt, hogy a kiscsoportokban mindjárt gyakoroltuk a tanultakat. Közben magunkat is jobban megismertük. Különösen hasznosnak találtam a 204+34 kérdéses tesztet a lelkiajándékainkról, valamint a misszionárius képzés alatt tanult társadalomismeretet. (Az eltelt évek, évtizedek alatt végbement változásokról mintha a gyülekezeteink egy része nem akarna tudomást venni. Pedig más eredményt a régi módszerekkel nem fogunk elérni. Ráadásul itt a módszereknél sokkal többről van szó.))
Összességében sok pozitív élményekkel gazdagodtam a képzés során.
Hálás vagyok Istennek a képzésért, az ADIMIS munkatársaiért, a szervezőkért, és az már csak hab volt a tortán, hogy én is részese lehettem!
Az már a képzés alatt megfogalmazódott bennem, hogy a tanultakat szeretném tovább adni.
Végül a kiscsoportunkról is írok. 2022.01.12-én indultunk online. Négyen alkotjuk a magcsoportot, és felváltva vezetjük a beszélgetéseket. Általában 3-4 vendég jön közénk, eddig 10-szer találkoztunk velük (2 hetente). Jó tapasztalni, hogy a vendégek is várják az újabb alkalmakat, és jó látni, ahogy kezd közösséggé formálódni a csoport.
Dömötör Ottilia