Hogyan érjünk el másokat pandémia idején?

  • Hogyan érjünk el másokat pandémia idején?

    Olyan jó, hogy tele vagyunk lehetőségekkel, hogyan szólítsunk meg másokat, hogy nyerjünk meg nem hívőket Istennek. Rengeteg alkalom adódik erre, mondhatni, már-már szelektálnunk kell közöttük, mert a mi időnk is véges. Ugye, ismerős ez a helyzet? Nos, nekem se az, mióta járvány van.

    Ha a beszűkült lehetőségek ellenére is szeretnénk tenni, mert azt valljuk: a Megváltó hívása nem csak az ideális körülményekre vonatkozik, de nem tudjuk, hogyan vágjunk bele, és többet szeretnénk tudni a biblikus missziózás egyik formájáról a sok közül, akkor hadd meséljek most egy módszerről, ami mindenki előtt nyitva áll. Ez pedig a csoportvezetői képzés Zoomon.

    Hétfőn kezdődött el az újabb képzés, amin a résztvevők (Dunamellékről, Tiszavidékről és külföldről is) belekóstolhattak abba, mire számíthatnak a következő hetekben, ha szeretnének többet tudni a kis csoportok vezetéséről. Még van idő csatlakozni hozzá, ha valaki maga is szeretné átélni azt, amit majd ő nyújthat másoknak Isten segítségével. Ehhez keressétek meg Suhaj Renátát, és nézzetek szét a kezdeményezés honlapján, az adimis.org-on.

    És hogy zajlik egy alkalom? Minden 2. hétfőn először csoportban beszélgethetünk 8–9 fővel, ahol mindenki elmesélheti, hogy telt az elmúlt időszak neki, milyen kihívásokkal küzdött, és mit tettek egymásért a felelős társával, aki ebben az időszakban volt a támogató párja. Majd következik egy elméleti képzés ismét a nagy csoportban, amin megint mindenki részt vesz. Ezalatt van, hogy kétfős csoportokban is imádkozunk pár percig külön egy konkrét célért, majd egy meghatározott témával újra a kis csoportba megyünk, és ott fejeződik be a képzés alkalma. Ez a 2 óra soknak is, hosszúnak tűnik, meg nem is. Mert kényelmetlen, feszengős érzés belecsöppenni egy ismeretlen közegbe. De ha ezen túllendülünk, sok új élmény, ismeret és barátság vár minket, és annak az öröme, hogy aktívan tehetünk másokért.

     

    Czinkota Orsolya
    Debrecen, „A” gyülekezet


     
    pandémia covid misszió idő