„Csak filozófiánk van, vagy pedig formáljuk is a világot?”
A misszió újragondolásának szükségessége és lehetőségei
„Ha ezután is azt tesszük, amit eddig tettünk, ezután is azt aratjuk, amit eddig arattunk.” -mondta Alfred C. McClue, az Észak-Amerikai divízió egykori elnöke. Minden tevékenységnek, így az egyház missziós tevékenységének is megvan a saját következménye. Nem hunyhatunk szemet a tény fölött, hogy amit az egyház tesz, alapvetően befolyásolja küldetésének teljesítését, bibliai képpel élve; az aratást. Ez persze jó hír, amennyiben meg vagyunk elégedve az aratással, vagyis küldetésünk teljesítésének előrehaladásával. Amennyiben ez nem áll fenn, akkor az egyháznak el kell térnie megszokott, esetleg éveken, évtizedeken keresztül kialakított és fenntartott tevékenységétől annak érdekében, hogy küldetését teljesíteni tudja. De mielőtt bárki sorba venné, hogy milyen sokféle tevékenységet folytat az egyház úgynevezett „missziós” szolgálatként, milyen objektumokat, alapítványokat tart fenn, hány rendezvényt szervez, hadd idézzek egy elgondolkodásra késztető mondatot Karl Marxtól:
„A filozófusok csak különbözőképpen értelmezték a világot. A lényeg azonban, hogy megváltoztassuk azt.”[1]
Itt Marx rátapint egy döbbenetesen nagy igazságra. Önmagában az, hogy tevékenyek és elfoglaltak vagyunk, dolgozunk és elfáradunk, tervezünk és végrehajtunk, pénzt gyűjtünk és elköltünk, bizottságokat hozunk létre és döntéseket hozunk, még messze nem jelenti azt, hogy el is végezzük a munkát, amit Isten az egyházra bízott. Az alapkérdés tehát nem az, hogy fáradozunk-e, hanem hogy teljesítjük-e azt a küldetést, amire Isten elhívott bennünket? Amennyiben nem vagyunk hatással a világra, nem formáljuk hatékonyan emberek életét Krisztushoz hasonlóan és az Ő számunkra készített terve szerint, akkor lehet, hogy mi is beálltunk a filozófusok sorába és csak magyarázataink vannak. Lehet, hogy adventistaként csak egy másfajta értelmezésünk, filozófiánk van a világ működésére, alapvető emberi kérdések megválaszolására, de nincs erőnk, hogy Isten segítségével igazi változást is hozzunk?
Robert Coleman sokszorosan újranyomtatott kis könyvében Jézus példáját állítja a mai egyház elé mint mintát. Életében meglepő hatékonyság figyelhető meg:
„Élete teljesen céljához igazodott. Minden amit mondott és tett, tervének része volt. Nagyon jelentős volt ez a terv, mert ez volt életének végcélja: megváltani a világot Isten számára. Egyetlen pillanatig sem tévesztette el ezt szem elől. Bizakodva tekintett a jövőbe, noha Ő a tervnek megfelelően a jelenben élt. Nem volt az életében véletlen, sem elpocsékolt energia, sem felesleges szó. Végrehajtotta Istentől kapott feladatát. Élt, meghalt és Isten terve szerint feltámadt. Előre ki volt dolgozva pontosan az Isten Fiának győzelme, mint egy tábornok haditerve. Ki volt zárva minden véletlen. Miután Isten mérlegelt minden eshetőséget, s az emberi tapasztalatok minden megváltoztatható tényezőjét, olyan tervet gondolt ki, amely nem végződhetett kudarccal.”[2]
Jézus szolgálata a lehető legnagyobb cél teljesítésére volt szentelve: az emberiség megváltására. Megdöbbentő azonban azt látni, hogy nem háromszáz, nem harminc, hanem csupán három és fél évet töltött ezzel a szolgálattal. Minden lépését gondosan megtervezte, a tanítványokat felkészítette szolgálatának folytatására, és a kereszten az utolsó szavában a teljes sikert kétség nélkül kinyilatkoztatta az egész világegyetem előtt. Nem azt mondta tanítványainak, hogy csak így tovább, nem siránkozott korai halála felett, hanem azt kiáltotta: „elvégeztetett” és ezzel be is fejezte földi szolgálatát. Micsoda hatékonyság, milyen gondos tervezés! Ő valóban megváltoztatta a világot. Nem először tette ezt. A teremtésnél is elhangzott, hogy „elvégeztetett”, minden igen jó volt. A kereszt után az ítéletnél is el fog hangozni, valamint az újjáteremtés befejezésekor ismét bebizonyítja, hogy Ő egy világot formáló valós Isten. Mit mondhatunk az Ő nevét viselő egyházról?
Szükség van a kritikus önvizsgálatra
Jézus Krisztus élete, szolgálata és az egyháznak adott megbízatása rendkívül magas elvárásokat támaszt az egyház számára és önvizsgálatra kell, hogy késztessen. Önmagában az, hogy valaki aktív, vagy éppen tehetséges, még nem jelenti feltétlenül azt, hogy el is ér valamit.
„Újból és újból fel kell tenni a kérdést: helyes célra törekszünk-e, s a választott út a legjobb-e? Betöltik-e fáradozásaink a Krisztustól kapott nagy megbízatást? Növekszik-e a gyülekezet? Növekszik-e azoknak az embereknek a száma, akik szolgálatunk gyümölcseként lángolnak Krisztusért és megmozgatják a világot az evangéliummal? Vitathatatlan, hogy sokat tevékenykedünk a gyülekezetekben, egyik evangelizációs programot a másik után hajtjuk végre, de vajon elérjük-e ezzel a kívánt célt?”[3]
A vizsgálatok szükséges részét képezik az emberi életnek akár egészségesek vagyunk, akár betegek. Fizikai egészségünk megőrzése érdekében rendszeres időközönként felszólítást kapunk a tüdőszűrő vizsgálton való megjelenésre. Ennek célja, hogy védjük az életet, megelőzzük az életre veszélyes betegségek kialakulását. Még az egészséges ember is elmegy időnként az orvoshoz egy-egy vizsgálatra. Vérvétel, vérnyomásmérés, vérképvizsgálat. Mennyivel inkább igaz ez, ha beteg valaki?! Kritikus betegség esetén hatalmas költségű vizsgálatok sora indul el. A cél, az élet megmentése, a gyógyulás. Újabb és újabb mérések, felvételek, elemzések, tesztek, szövettani vizsgálatok következhetnek. És ha nem sikerül megmenteni az életet? Mi történik akkor? Sajnos meghal a páciens, de a vizsgálatok ennek ellenére folytatódnak. Lekerül teste a patológiára és ott a boncolás során igyekeznek levonni a következtetést arra nézve, hogy mi okozta halálát, milyen esetleges hibák történtek a kezelés során és hogyan lehetne elkerülni a tragédiát más hasonló esetekben.
Vannak olyan időszakok, amikor az egyház esetleg egészségesnek érzi magát, működését célszerűnek és hatékonynak gondolja és meg van elégedve az eredményekkel is. De mi az alapja a megelégedésnek? Ahogyan az egészséges embernél is az átfogó vizsgálatok deríthetik ki, hogy valóban egészséges-e a vizsgált személy, ugyanúgy az egyháznak is szüksége van önvizsgálatra, kritikus elemzésre, küldetésének hatékony vizsgálatára annak érdekében, hogy valóban megismerje saját helyzetét. Jelenések könyvében a Laodiceai gyülekezet egészségesnek gondolta magát, meg volt elégedve tevékenységével, állapotával, felkészültségével, gazdagságával. Isten véleménye azonban lesújtóan hangzik:
„Mivel ezt mondod: Gazdag vagyok, és meggazdagodtam és semmire nincs szükségem; és nem tudod, hogy te vagy a nyomorult és a nyavalyás és szegény és vak és mezítelen…” Jelenések 3:17.
Szükséges tehát az egyház önvizsgálata, missziójának elemzése, ha azt látjuk, hogy erőtlen, beteg, küldetését alig-alig tejesíti! Az egyház és missziója elválaszthatatlanok egymástól. Ha a misszió kudarcot vall, akkor megszűnik az egyház is létezni és ez csak idő kérdése. Sajnos több, mint 150 megszűnt adventista gyülekezet igazolja ezt a tényt. Több gyülekezet szűnt meg az elmúlt 100 év során, mint amennyit létrehoztunk. Azonban ezeknél a közösségeknél is szükséges lenne a „patológiai” vizsgálat. Miért haltak ki? Van-e olyan felismerhető folyamat, ami veszélyezteti a többi közösséget is, de még nem ellensúlyoztuk azt?
Az Arthur Daniells Institute of Mission Studies (ADIMIS) mint egyetlen európai adventista missziós intézet azt a célt tűzte ki maga elé, hogy elinduljon az alapvető missziói kérdésekről szóló tapasztalatcsere, az egyház missziójának biblikus és tudományos alapokon nyugvó elemzése, és a gyakorlati megvalósulásának vizsgálata a mai társadalmi helyzetben.
Bibliográfia
Coleman, B. Robert, Az Evangelizáció Mesterterve (New Jersey: Old Tappan, 1969).
Marx, K./Engels, F, Marx-Engels-Werke Band 1 (Berlin: Akademie-Verlag, 1956).