A misszióparancsok jelentése

A misszió parancsa

Mit is mondott Jézus valójában?

Jézus földi szolgálata végén megbízást adott a tanítványoknak az evangélium hirdetésére. Minden evangélista megemlékezik erről a misszióparancsról más-más formában, sőt még az Apostolok cselekedetei is tartalmazza azt. Jézus feltámadása után hangoznak el ezek a szavak és mély benyomást tehettek a tanítványokra, hisz egyrészt minden író feljegyezte azt, másrészt radikálisan átformálta a tanítványok életét. Ez a tanulmány három misszióparancsot vizsgál az ötből és igyekszik azok eredeti tartalmát feltárni. Nem követem az újszövetségi könyvek sorrendjét, hanem a feltámadás utáni események jelentőségének és időbeni sorrendjének alapján János evangéliumával kezdem. Bár ez volt az utolsó újszövetségi irat a keletkezési sorrendben, a János 20:21-ben elhangzó kiküldés közvetlenül a feltámadás után hangzik el, így valószínű, hogy a többi misszióparancs előtt keletkezett. János apostol hangsúlyt fektet Krisztus Istenségére is, ebben a versben is utal mennyei eredetére, földi szolgálata előtti státuszára. Az Atya megbízottjaként, egyszülöttjeként érkezett a földre, így megalapozza minden igényét a tanítványok kiküldésére is.

            Márk 16:15-16 verseiben található misszióparancs szintén a feltámadás napján hangzott el, bár egyesek a Máténál található kijelentéssel helyezik egy napra. A második helyen elemzem ezt az igeszakaszt. Mellette szól az is, hogy a „minden teremtésnek” szóló kijelentése Jézusnak megerősíti a jánosi kijelentést, hogy itt már Istenként lép fel.

            Harmadik helyen áll a Máté 28:18-20-ig terjedő szakaszban leírt megbízás, a „nagy misszióparancs”. Ez a galileai hegységben hangzott el, feltehetőleg a tanítványokon kívül még igen sokan ott voltak és halhatták azt.

            Ennek a három misszióparancsnak a főbb pontokat érintő elemzése a célja ennek a tanulmánynak a teljesség igénye nélkül.

 

A békesség küldetésében – Misszióparancs János 20:21-ben

 

 „Ismét monda azért nékik Jézus: Békesség néktek! A miként engem küldött vala az Atya, én is akképpen küldelek titeket.” János 20:21

 

Jézus korábbi imádságára János 17:18-ban mutat vissza ez a kijelentés. A feltámadt Krisztus megjelenik a zárt ajtók mögött félelemtől rettegő tanítványoknak és megismétli: „A miképpen te küldtél engem e világra, úgy küldtem én is őket e világra.” Jézus ezen szavai egyértelműen meghatározzák a misszió és az egyház jelentését. A misszió szót nem találhatjuk meg a bibliafordításokban, helyette az apostol szó fordítása kerül alkalmazásra, ami a görög apostelloo szóból származik és küldöttet jelent. A misszió latin kifejezés, jelentése szintén küldött, küldetés. János evangéliuma 39 alkalommal nevezi Jézust küldöttnek, így a latin szóval élve misszionáriusnak. Jézus ennek a világnak a misszionáriusa, apostola, akit Isten küldött meghatározott céllal.[i]

            Jézus kiküldői hatalmát feltámadása alapozza meg. Kereszthalála után a tanítványok zárt ajtók mögött jöttek össze, félelemtől reszkettek. Feltámadása kinyilatkoztatja a tanítványoknak valódi Istenségét, Atyával való kapcsolatát, aki Krisztus feltámasztása által nyilvánosan, hatalmas erővel hirdette ki, hogy Ő Isten Fia, és földi szolgálatát győzedelmesen teljesítette.[ii] A megjelent Megváltó személyesen bizonyította előttük ennek tényét és ez világosságra fordította a sötétséget, bátorságra a félelmet, örömre a bánatot. A tanítványok „örvendezének” a találkozáskor, Jézus azonban az öröm és a boldogság pillanataiban is bizonyítja missziói elhívatását, így még ekkor is a tanítványokhoz fordul és küldöttként rájuk bízza küldetésének folytatását. Így ők is misszionáriusokká válnak. Küldetésük meghatározója Jézus tevékenysége és megbízatása, amit kifejez a két küldetést összekötő „amiként” szó. Ez a határozószó ötféle jelentéstartalommal bír az eredeti nyelven és rendkívül pontosan kifejezi amit Jézus a tanítványok tudomására hozni szándékozott.

1. Hasonlító módhatározóként azt jelenti, „ugyanúgy, mint” és rávilágít a kiküldés módjára. Ahogyan az Atya küldte Jézust, ugyanazon a módon küldi ki Jézus tanítványait, a felhatalmazás jellege, iránya változatlan.
2. Mértékhatározóként a jelentése „aszerint, annyira, olyan mértékben, ahogy…” és utal Jézus teljes odaszentelődésére a szolgálatban, mert ez volt az Atya akarata. Jézus már 12 éves korában a templomban is kifejezi, hogy neki az Atya dolgaival kell foglalkoznia, mert az előrébb való minden másnál. Teljes embert igénylő feladat a küldetés teljesítése.
3. Okhatározóként (mivelhogy, minthogy) utal a küldetés eredetére, kiindulási pontjára, az változatlan.
4. Időhatározóként az „amint” szó utal az időpontra, ami feltámadása után elérkezett a tanítványok számára is.
5. Kötőszóként az eredeti nyelvben két folyamatot köt össze, jelen esetben jelzi, hogy az Ő szolgálata véget ért, de folytatódik a tanítványok tevékenységében mindaz, amit elkezdett.[iii]

 

Így Jézus a tanítványok szolgálatára nézve átfogó útmutatást ad a saját példájával való szoros kapcsolat létrehozása által. Krisztus földi élete és tevékenysége a meghatározó kiinduló alapja minden missziói tevékenységnek. „...a misszió, a küldetés mai jelentéséről lehetetlen őszintén gondolkodni, hogyha nem az Újszövetség Jézusához fordulunk, hiszen küldetésünk Jézus személyében és küldetésében gyökerezik.”[iv]

 

„Ismét monda azért nékik Jézus: Békesség néktek!…”

A görög palin szó jelentése ismét, újra, még egyszer, megint csak.[v] Ezzel Jézus visszautal a 20:19-ben történtekre:

„Mikor azért estve vala, azon a napon, a hétnek első napján, és mikor az ajtók zárva valának, a hol egybegyűltek vala a tanítványok, a zsidóktól való félelem miatt, eljöve Jézus és megálla a középen, és monda nékik: Békesség néktek!”

 

A békesség görög kifejezése nem csak a háború ellenkezőjét jelenti[vi], a tulajdon biztonságát[vii]. A héber salommal párhuzamosan harmóniát, csendességet, nyugalmat, barátságot, rendet, együttlétet, teljességet és egészséget is jelent.[viii] William Banks a negatív megközelítés alapján szemlélteti a békesség eredeti jelentését. „Egy zongora működésképtelen billentyűvel nincs békességben, a hegedű elszakadt húrral, mint hangszer nincs békességben. Egy autó hiányzó akkumulátorral nincs békességben. Miért? Mert képtelenek tökéletesen működni, használhatatlanok annak a feladatnak az elvégzésére, amire megalkották azokat. A teljesség hiánya következtében használhatatlanok. Így van az ember is, aki nincs békességben Istennel. Az ember így elhibázza életének értelmét. Továbbá, az Istennel békességben levő keresztény, ha nem élvezi az Istentől rendelkezésre álló békességet, ugyanúgy csökkenti alkalmasságát Isten szolgálatában.”[ix]

            Jézus kereszthalála előtt békességét kínálta fel a tanítványoknak, hisz tudta mi vár rájuk és látta szemükben az aggodalmat, a félelmet.[x] Előre jelezte mi fog bekövetkezni, mindezt azért, hogy „hogy békességetek legyen én bennem. E világon nyomorúságtok lészen; de bízzatok: én meggyőztem a világot.”[xi]

            Jézus halála utána a tanítványok békessége mégis elillant, reszketve és félelemmel telve húzódnak meg a zárt ajtók mögött. Jézus megáll közöttük, és ismét békességét hozza nekik:

„Mikor azért estve vala, azon a napon, a hétnek első napján, és mikor az ajtók zárva valának, a hol egybegyűltek vala a tanítványok, a zsidóktól való félelem miatt, eljöve Jézus és megálla a középen, és monda nékik: Békesség néktek!”

 

Itt Jézus láthatóan megnyugtatja őket, szükségük volt erre a békességre, hogy lecsillapodjon félelmük, bizalmuk helyreálljon.[xii] Az első békesség szükséges ahhoz, hogy a tanítványok Jézusban ismét bízni tudjanak, figyelni tudjanak Rá, hogy megszólíthatók legyenek. Egy félelemmel teljes élethelyzetben aligha tudja őket megszólítani a Mester, hogy munkát bízzon rájuk. Előbb le kell csendesíteni a vihart, helyreállítani a bizalmat, megszerezni az osztatlan figyelmet. Ez az alapfeltétele annak, hogy Jézus egyáltalán a megbízásról beszélni tudjon.

 

Jézus azonban egy második alkalommal is kijelenti, „Ismét monda azért nékik Jézus: Békesség néktek!”[xiii] Ez a megbocsátást nyert bűnös békessége, az a békesség, ami a szolgálathoz szükséges, ez az alapja az új megbízatásnak, ezáltal válnak a tanítványok apostolokká. Ez az a békesség, ami Jézus halálának és feltámadásának gyümölcse. Ez az a békesség, ami szükséges a küldetés teljesítéséhez, a bizonyságtételhez. Itt olyan békességet kapnak, amit másnak is át tudnak adni, ami a szolgálatra szól. „Ők a békesség küldöttei kell, hogy legyenek... A háborús világban, ami telve van gyűlölettel és keserűséggel, Krisztus tanítványai Krisztus békességét kell, hogy vigyék az emberekhez, mert az egyház igazi üzenete Krisztus, a Békesség Fejedelme. A prédikálónak rendelkeznie kell azzal, amit prédikál"[xiv]

 

„A miként engem küldött vala az Atya, én is akképpen küldelek titeket.”

 

A görög szövegben a küldésre különböző szavak vonatkoznak. Az Atya küldi Jézust -apostello-, ezzel szemben, amikor Jézus küldi a tanítványait, akkor a pempo kifejezést használja János. Miért tesz különbséget a két szóval küldés és küldés között, vagy van-e egyáltalán különbség a jelentésük között? Egyes teológusok véleménye szerint a jelentésben nincs eltérés, mások az ellenkezőjét állítják. Az első ige, apostello jelentése kiküldeni, utal a küldő és a küldött kapcsolatára, ami sokkal hivatalosabb, mint a pemponál. A küldött a küldőtől tekintélyt kap küldetéséhez és mint egy nagykövete indul el.

Ettől eltérően pempo a küldésre vonatkozó általános kifejezés, jelentése: elbocsát, elenged, küld, eltávolít, elvet, (célba) juttat.[xv] A két ige jelentésének különbségét William Banks János 13:16 alapján indokolja:

„János 13:16 bemutatja a különbséget a küldött (apostolos) és a küldő (pempsas) között. Itt azt mondja János, hogy a küldött nem nagyobb annál, aki küldte őt. Ez nem azt jelenti, hogy nincs különbség, mert van különbség a küldő és a küldött között. A kijelentés, hogy a küldött nem nagyobb annál, aki küldte, nem tagadja, hogy a küldő nagyobb a küldöttnél... Igen, az Atya nagyobb a Fiúnál (János 14:28). Az, aki megbízást ad, nagyobb tekintéllyel rendelkezik; fontos megérteni, hogy amikor Krisztus az apostelloo igével írja le a küldetését, azért teszi, hogy tekintélyét megalapozza... Mintha azt mondaná: Amint az Atya megbízott engem, és én elvégeztem amiért elküldött hogy cselekedjem, úgy küldelek én is benneteket.”[xvi]

 

Mielőtt Jézus, mint küldött visszatért volna a mennybe Atyjához, aki küldte őt, szükség volt emberekre, akik a küldetést folytatják. A Békesség Fejedelme a küldéssel együtt alkalmassá is teszi őket a küldetésre, mert a küldött, más szóval misszionárius nem céltalanul bolyong, hanem üzenetet visz. Az igazi misszionárius azonban nem csak viszi az üzenetet magával, hanem meg is testesíti azt, amiért küldetésben van. Ezért helyez Jézus kiemelkedő hangsúlyt a kiküldés alkalmával a békességre, mert mint békesség fejedelme az Ő békességét kívánja a békességet hordozó, élő, bemutató tanítványai által eljuttatni az egész világra.

 

Globális küldetésben – misszióparancs Márk 16:15-16-ban

„És monda nékik: Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangéliumot minden teremtésnek. A ki hiszen és megkeresztelkedik, üdvözül; a ki pedig nem hiszen, elkárhozik.”

 

Márk evangéliuma a többi evangélium előtt keletkezett, de pontosan nem tudni, hogy mikor. Márk Jézust, mint szolgálót mutatja be és ez visszatükröződik az evangélium felépítésében is. Nincs nemzetségi táblázat, hisz szolgáknak ez nem járt akkoriban, tetteire helyezi a hangsúlyt, amit mások érdekében cselekszik.

 

„hirdessétek az evangéliumot…”

A hirdetés/kerüsso eredeti jelentése: „hírnökként lép fel, hírnöki teendőket végez, hirdet, kihirdet, hírül visz, nyilvánosságra hoz…”[xvii] Így látható, hogy Márk misszióparancsa egyértelműen hirdetésközpontú. Gerhard Friedrich harminchárom újszövetségi szót sorol fel, ami az igehirdetésre, a jó hír prédikálására vonatkozik.[xviii] Ezek az igék mind különböznek jelentésükben, tartalmukban. A magyar nyelv nehezen tudja – ha egyáltalán érzékeltetni tudja – megjeleníteni a közöttük lévő tartalmi és jelentésbeli különbségeket. „Kerüsso” gyakrabban szerepel prédikálással kapcsolatban mint bármi más ige. Hírmondóként való hirdetést jelent, így fontos beleképzelni magunkat a hírmondó szolgálatába. Nem ő maga alkotja a hírt, nem ő találja ki, hanem rábízzák és azt adja tovább. Nem felelős a tartalomért, hisz az a megbízó hírforrástól származik. Márk 16:15-ben többes szám második személyben van aorisztosz felszólító módban, ami kinyilatkoztatásszerű, egyszeri, határozott igehirdetést jelent. A küldő üzenetét kell kinyilatkoztatnia, de nem tartozik megbízatásába annak megvitatása. Ahogyan Jónás kihirdette hírnökként Isten üzenetét, ugyanúgy bízza meg Jézus a tanítványokat is a prédikálással.

            A jelenkor igehirdetőinek igen komoly üzenet rejlik a kérüsso megbízatásban. Isten nem adja meg a hírnöknek a szabadságot, hogy saját elképzelése szerint prédikáljon. „Hirdesd, amit rád bíztam! Állj ellen a kísértésnek, hogy ne térj el az emberek kedvéért üzenetemtől!” Talán így is visszaadható ez a felszólítás a görög szó értelme alapján.

            „Arra is emlékezni kell, hogy az üzenet központja a feltámadt Megváltó, Jézus Krisztus. A feltámadás nélkül nincs szükség prédikálásra. Nincs szükség olyan prédikálókra sem, akik nem hirdetik a feltámadt Krisztust. Mindebből kijelenthetjük, hogy a feltámadás, mint Krisztus szolgálatát megkoronázó esemény az első, és legnagyobb feltétele az evangélium hirdetésének minden nemzet között.”[xix] 

 

A hirdetés tartalmát is meghatározza Jézus. „hirdessétek az evangéliumot” egyértelművé teszi, hogy a „jó hírt” kell hogy tartalmazza az igehirdetés, ez a központi eleme az hírnök üzenetének. Aki az evangéliumot hirdeti az evangélizátor, evangélista. William Banks tizenkilenc evangéliumot sorol fel, ami az Újszövetségben megtalálható:

1. Krisztus evangéliuma (Róma 15:19)
2. Jézus Krisztus evangéliuma (Márk 1:1)
3. Az Ő Fiának evangéliuma (Róma 1:9)
4. Krisztus dicsőségének evangéliuma (2Kor 4:4)
5. Az Úr Jézus Krisztus evangéliuma (2Thessz 1:8)
6. Isten evangéliuma (Márk 1:14)
7. A boldog Isten dicsőségének evangéliuma (1Tim 1:8-10)
8. Isten kegyelmének evangéliuma (ApCsel 20:24)
9. Az én evangéliumom (2Tim 2:8)
10. A mi evangéliumunk (2Kor 4:3)
11. Megváltásotok evangéliuma (Efézus 1:13)
12. Más evangélium (2Kor 11:4)
13. A békesség evangéliuma (Efézus 6:15)
14. Az evangélium beszéde (ApCsel 15:7)
15. Örökkévaló evangélium (Jelenések 14:6)
16. Országának evangéliuma (Máté 4:23, 9:35)
17. A körülmetéletlenség evangéliuma (Gal 2:7)
18. Ez az evangélium (Máté 26:13)
19. Az evangélium (Márk 1:15, 8:35…)

 

Megállapíthatjuk a felsorolásból is, hogy bár legyen bármilyen szóval is kapcsolatban az evangélium az Újszövetségben, az evangélium tartalma nem más, mint Jézus Krisztus tettei, élete, halála és feltámadása, valamint országának üzenete. Ezt kell hirdetni a Márknál feljegyzett misszióparancs szerint minden teremtésnek.

A teremtés jelenti a teremtés eredményeként létrejött egész világot, magát a teremtés aktusát is, de ezen túl az emberiséget is.[xx] Ebben az értelemben használja az Újszövetségben Pál apostol, amikor új teremtésről beszél[xxi] , valamint akkor is, amikor magáról az evangélium hirdetéséről beszél:

„Ha ugyan megmaradtok a hitben alaposan és erősen, és el nem távoztok az evangélium reménységétől, a melyet hallottatok, amely hirdettetett minden teremtménynek az ég alatt; amelynek lettem én Pál szolgájává.”[xxii]

A hirdetéstől függ tehát a teremtés, más szóval az emberiség tagjainak megmentése vagy elkárhozása. Ezzel nyomatékossá teszi a misszióparancs a prédikálás tétjét, az üzenet fontosságát. Márknál tehát maga a hírnöki szerep válik fontossá felidézve a múltat, amikor a hírnök valóban létfontosságú szolgálata városokat, országokat mentett meg a pusztulástól. A tanítványok hírnökök is egyben, akikre Jézus az egész emberiség figyelmeztetését bízta rá. Az üzenetről saját maga gondoskodott, a tanítványoknak nem az üzenetet kell kitalálni, hanem a meghatározott üzenet hirdetése által küldetésüket teljesíteni.

 

A tanítványság parancsa – misszióparancs Máté 28:19-20-ban

 

„Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében, tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, a mit én parancsoltam néktek: és ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen!”

 

Bár Máté evangéliuma áll az Újszövetségben az első helyen, nem ez volt a legkorábban keletkezett irat. Talán azért került az élre, mert nagyon jól összeköti a két szövetséget. Máté által megfogalmazott misszióparancs a legjobban ismert bibliaszövegek közé tartozik, az egyik legfontosabbnak tartott kijelentése Jézusnak. Az első evangélium lényegében missziói irat. Mátét elsősorban missziói látásmódja késztette az evangélium megírására. Nem "Jézus életrajzot" akart írni, hanem egy válságban lévő közösségnek kívánt segítséget nyújtani ahhoz, hogy hivatását és küldetését megértse.[xxiii]

            A nagy misszióparancs, mint ahogyan a Máténál feljegyzett parancsot gyakran nevezik, nem csak a tartalma, hanem talán keletkezésének körülményei miatt is kiérdemelte ezt az elnevezést. Jézus egy hegyre rendelte a tanítványokat:

„A tizenegy tanítvány pedig elméne Galileába, a hegyre, a hová Jézus rendelte vala őket.”[xxiv]

Máté evangéliumát gyakran nevezik a hegyi evangéliumnak is, nem véletlenül. A hegyeknek komoly jelentősége van Jézus életében, és Máté gondosan figyel ezek megörökítésére. A hegy már az ószövetségben is a kinyilatkoztatás, törvényadás, Istennel való találkozás helyszíne.

1. Jézus már szolgálatának kezdetén egy magas hegyen kísértetik meg, hogy valóban Ő az Isten Fia.[xxv] A kísértés középpontjában a hegyen az imádat áll, vagyis a hegy az imádat, a király elismerésének a helyszíne és ebből indul ki a kísértő is.
2. Jézus országának alapelveit, törvényeit is a hegyen hirdeti ki a hegyi beszédekben.[xxvi]
3. A hegyre vonult vissza időnként imádkozni, ez volt Istennel való találkozásának titkos helyszíne.[xxvii]
4. A hegy volt a helyszín is, ahol gyakran kinyilatkoztatta Isten országát gyógyítás és tanítás által. Tömegek mentek hozzá, akik látva tetteit, hallva szavait, Izrael Istenét dicsőítették. Így tehát a hegy a megtérés helye is volt egyben.[xxviii]
5. A megdicsőülés, Istenfiúságának kinyilatkoztatása is egy magas hegyen történt meg, ahol találkozott Mózessel és Illéssel.[xxix]
6. A jövőről szóló jövendöléseit is egy hegyen mondja el, mint aki a jövőnek is a Királya és ismerője.[xxx]
7. Feltámadása után az olajfák hegyéről emelkedett fel a mennybe és ide is fog visszatérni Zakariás 14:4[xxxi] szerint. A hegy az a hely, ahol szimbolikusan is a menny a legközelebb van a földhöz, és ahol a Király valós dicsőségében és hatalmában megnyilatkozott.[xxxii]

 

„Mivel a hegy a királyságot jelképezi, itt is helyes, ha azt mondjuk, hogy Máté Jézus Krisztust Királyként akarja bemutatni. Ábrahámmal kezdi a nemzetségi táblázatát, a leszármazási vonalat Dávid királyig vezeti. Krisztus király volta Máté egész evangéliumában nagy hangsúlyt kap: a mágusok keresik őt, a zsidók királyát, a gonosz Heródes király féltékeny rá. Maga a királyság szó ötvennyolc alkalommal fordul elő az evangéliumban.”[xxxiii]

Máté misszióparancsa összefüggésében egyáltalán nem beszél a mennybemenetelről, úgy tűnik, „itt hagyja a Királyt a földön”. „Távoli földre való távozása nem teszi szükségessé a lemondását, de azt sem, hogy helyettest nevezzen ki, mivel kijelenti, hogy mindenkor népével marad, bár láthatatlan módon.”[xxxiv] Kijelenti, hogy neki adatott minden hatalom mennyen és földön és parancsba adja minden népek bevonását királyságába.

 

Adolf Harnack a Máté által felvetett misszióparancsot rendkívülinek tartja, jelentését öt pontban foglalja össze: „…Máté 28:18-20 egy igazi mestermű, ha az ember a tartalmára csak egy pillantást is vet… Aki a mondatokat írta, máris megtapasztalt valamit Jézus személyéből, és az általa elkezdett műnek a jelentőségéből, amit egyáltalán nem lehet felülmúlni:

1. Jézusé minden hatalom mennyen és földön
2. Jézus mindenkor az övéivel van egész a világ végéig
3. Jézus, mint Fiú egy nevet képez az Atyával és a Szentlélekkel
4. Jézus parancsba adta, hogy minden nép az ő tanítványa legyen és ezért kiküldi tanítványait…
5. Jézus az evangelizáció eszközeként a keresztséget nevezi meg, ami az Atya, Fiú és Szentlélek nevében a közösségbe vezeti az embereket. Megparancsolja a törvényeinek megtartását, amire tanítani kell minden népeket.

Többet és nagyobbat nem lehet negyven szóban kifejezni.”[xxxv]

 

A parancs poreuomai aoristos participiummal kezdődik, aminek a jelentése megy, elindul, utazik, útra indul. Nem felszólító módban hangzik el, ebben az értelemben tehát nem parancs. A főige alá van rendelve, ez pedig a tanítványképzésre vonatkozik és azt egészíti ki. Azt is mondhatjuk tehát, hogy a főige feltételezi, hogy a tanítvány elindult, úton van, útra kelt. Ennek következtében az eredeti szövegben a parancs nem az elmozdulásra vonatkozik, amihez útra kell kelni, hanem a tanítványképzésre, amit bárhol van is a tanítvány, el kell végeznie. A parancs tehát nem arra vonatkozik, hogy az adott pillanatban el kell indulni kifelé, hanem, hogy el kell kezdeni tanítvánnyá tenni most!

 

„Elmenvén azért” – de miért is? Valami oka van annak, hogy valaki elindul, úton van és tanítvánnyá akar tenni másokat. Jézus az Atyához tért, teljhatalmat kapott és ezzel a hatalommal és tekintéllyel indítja el a tanítványokat.

 

„Tegyetek tanítványokká”

A matheteuo igei formában csak négy alkalommal fordul elő az Újszövetségben. Az ige tranzitív formája, amikor konkrét személyre vonatkozóan hangzik el, azt jelenti, hogy tanítvánnyá kell őt tenni. Tanítvány az, aki személyes, szoros kapcsolatban áll mesterével. A tanítvány imitálja a mestert. Tanítványnak lenni többet jelent, mint diáknak lenni, valakitől tanítást tanulni. Tanítványnak lenni azt jelenti, hogy a felszabadító tekintélynek az ember alárendeli magát és önkéntesen szolgál, figyel és tanulja a dolgok új rendjét. „Matetesnek neveznek valakit, ha egy másik személyhez csatlakozik azért, hogy annak tudását, ismereteit elsajátítsa...”[xxxvi] A tanítvány egy imitátor, de nem egy utánzó művész. A tanítvány több, mint a diák, több mint egy papagáj, amelyik szajkózza a bibliaszövegeket és tanításokat, pusztán a szavakat. Valakit tanítvánnyá tenni azt jelenti, hogy a tekintély előtt meghajlásra késztesse őt, önkéntesként indulásra bírni és elkezdeni élni a dolgok új rendje szerint, ami Jézusnál az új királyság törvényeit jelenti.[xxxvii] A tanítványképzés parancsának teljesítése azáltal vált lehetővé, hogy ugyanaz az Isten, aki parancsot ad rá, biztosítja a feltételeket is. A tanítványképzés nem mechanikus folyamat, nem csak az evangélium terjesztését végzi rádió, televízió és egyéb eszközök segítségével. Ezzel nem lehet a tanítványképzési feltételeket teljesíteni. Követni kell a Mestert lábnyomában és utánozni kell Őt. Ez az igazi jelentése a tanítványképzésnek. A tanítványképzés folyamatában a mester és a tanítvány összeolvad egy egységbe. A tanítvány elfogadja mestere tekintélyét, tiszteli őt, azonosul vele, közösségben van vele.[xxxviii]

Jézus személyesen adott példát a tanítványképzésre. Ellen White nagyszerűen megfogalmazza Jézus tanítványképzési tevékenységét:

„Krisztus tanítási módszereinek legteljesebb szemléltetését az első tizenkét tanítvány kiképzésében láthatjuk meg. Ezeken a férfiakon nagy felelősség nyugodott. Kiválasztotta őket, mint olyan férfiakat, akiket betölthet Lelkével és alkalmassá tehet arra, hogy előrevigyék művét a földön, ha majd elhagyja őket. Mindenekfelett saját társaságának kiválogatásában volt részük, mert naponta vele lehettek. Saját személye által gyakorolt benyomást kiválasztott munkatársaira. A szeretett János így szólt: "És az élet megjelent és láttuk és tanúbizonyságot teszünk róla..." (1Ján 1:2). Csak az ilyen közösség által: a léleknek a lélekkel, a szívnek a szívvel, az emberinek az istenivel való közössége által közölhető az az életadó erő, amelyet az igazi nevelésnek nyújtania kell. Csak élet adhat életet.

   Tanítványai kiképzésénél a Megváltó a kezdetben alapított nevelési tervet követte. Az első tizenkét kiválasztott tanítvány – néhány másikkal együtt, akik szükségleteik szolgálata által időről időre kapcsolatba kerültek vele – alkották Jézus családját. Ezek vele voltak a házban, az asztalnál, a belső szobában, a mezőn. Elkísérték Őt utazásaiban, osztoztak próbáiban, viszontagságaiban, és erejükhöz mérten munkájához csatlakoztak.

   Jézus akkor is tanította őket, amikor együtt ültek a hegyoldalon, a tengerparton, a halászhajóban vagy úton voltak. Bármikor szólt a sokasághoz, a tanítványok alkották a belső kört. Szorosan közelébe húzódtak, hogy semmit se veszítsenek el tanításaiból. Figyelmesen hallgatták, arra sóvárogva, hogy megértsék azokat az igazságokat, amelyeket tanítaniuk kell majd minden országban és minden korszakban.

   Jézus első tanítványait a köznép soraiból választotta. Ezek a galileai halászok egyszerű, műveletlen emberek voltak, akik nem ismerték a rabbik tudományát és szokásait, de szigorú fegyelmezést nyertek a munka és az élet viszontagságai által. Természetes képességű és tanulékony lelkületű férfiak voltak, akiket át lehetett formálni, és ki lehetett képezni a Megváltó szolgálatára. Az élet közönséges foglalkozásaiban sok munkás türelmesen ellátja mindennapi munkakörét anélkül, hogy ismerné őket. Ilyenek voltak azok a férfiak is, akiket a Megváltó munkatársakul hívott el. Természetes képességeiken kívül a világ legnagyobb Tanítójával töltött három évi tapasztalat előnyével rendelkeztek.”[xxxix]

 

 

„minden népeket”

A zsidók azt hitték, hogy a Messiás majd csak az övék lesz. Jézus azonban megszünteti a kizárólagosságot, és minden népet bevon a tanítványképzés folyamatába. Az evangélium mindenkié. „Nyilvánvaló tehát, hogy Máté egyszerűen azt akarta mondani, hogy Jézus immár nemcsak Izraelhez küldetett, hanem az egész emberiség Üdvözítőjévé vált.”[xl]

 

„megkeresztelvén őket”

Baptizo a hétköznapi görög nyelvben csak alkalmanként vonatkozott rituális tisztálkodásra. Erre más szavakat használtak. A szó eredeti jelentése bemerít, alámerít, bemerül[xli]. Ezt a szertartást először keresztelő János végezte, az ő tevékenységéhez annyira hozzátartozik ez, hogy a János név állandó jelzőjévé válik. Ez azt jelenti, hogy amit ő tett azokkal, akik elfogadták Isten eljövendő országáról hirdetett evangéliumát, és bűnbánatot tartottak, annak nem volt tökéletes párhuzama, adekvát megfelelője Izrael korabeli életében és kegyességi gyakorlatában, hanem teljesen egyedülálló jelenség volt.[xlii] János a bűnöknek bocsánatára keresztelt.[xliii] Jézus is alávetette magát János keresztségének, ezzel is jelezte a bűnös emberrel való azonosulását. „Az azonosulás kulcsszónak tűnik, mivel a keresztség egy nyilvános esemény és kifejezi a hívő részéről a Jézus Krisztus halálával, eltemetésével és feltámadásával való azonosulását. A világnak megmutatja, hogy a keresztelendő elszakad régi életstílusától és Jézushoz, az Úrhoz tartozik. A keresztség egy jel, hogy az új ország Királyához tartozik a keresztelendő; bizonyítja az elhatározást, igazolja a változást.”[xliv]

 

„Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt…”

A keresztséghez hasonlóan nem felszólító módban van, hanem a tanítványképzéshez kötődően teljesítendő és nem attól függetlenül. Máténál a főige „tegyetek tanítvánnyá” jelentése a többitől eltérően mintha a keresztelés és tanítás lenne, mert ez a két tevékenység jelenik meg a tanítványképzéshez kötődve, annak alárendelve. Feltétlen szükséges kitérni arra is, hogy Márktól eltérően Máté nem a „hirdetni” (kerüsszó) szót használja, hanem a „tanít” (didaszkó) fejezi ki számára jobban azt, amit mondani akar. „Míg Márk a hirdet és a tanít szavakat szinonimaként használja, Máté következetesen megkülönbözteti a két tevékenységet... Máténál a prédikál, vagy hirdet mindig a kívülállókhoz intézett üzenetre vonatkozik, s gyakran áll együtt "az Isten országának evangéliuma" kifejezéssel... Jézus sohasem "prédikál" tanítványainak – őket "tanítja". A zsinagógákban és a templomban is (azaz a hívek között) sohasem prédikál, hanem tanít.”[xlv]

Bosch szerint Máté tudatosan tért el a gyakorlattól. Máté a tanításon nem pusztán értelmi tevékenységet ért (ahogyan sokszor mi és az ókori görögök értették). Jézus tanítása elsősorban nem az értelemhez, hanem az akarathoz szól, döntésre késztet Isten követése mellett. A tanítás nem a törvény betanulását és megtartását jelentette Máténak, hanem a kor gondolkodásától eltérően Jézus új tanítványainak azt kellett megtanítani, hogy engedelmeskedjenek Isten akaratának, amint azt Isten Jézus szolgálatában és tanításában kinyilatkoztatta. (Bosch 59.) Így az új tanítványok közvetlenül Jézus életével, példájával és magával a feltámadt Megváltóval kerültek kapcsolatba, nem pusztán törvényekkel és előírásokkal.

„Tanítsátok meg az újonnan megtérteket, hogy közösségbe kell lépniük Krisztussal, tanúbizonyságának kell lenniük, hogy Őt megismertessék a világgal. Senki se keveredjék vitába, de beszéljék el Jézus szeretetének egyszerű történetét. Mindannyian állandóan kutassák az Írásokat, és győződjenek meg hitükről, hogy ha kérdezik őket, "számot adhassanak a bennük élő reménységről, szelídséggel és félelemmel".[xlvi]

            A fentiekből láthatjuk, hogy Máté nem az evangélizáló, igehirdető tevékenységről beszél a misszióparancsban, hanem a tanítványképzés egyik lényeges mozzanatát az új hívek oktatásában, felkészítésében látja, hogy Jézus életével megismerkedve, Vele személyes kapcsolatba kerülve felkészültek legyenek az általa elkezdett tevékenység folytatására, a tanítványi feladatok végzésére.

 

Összefoglalás

A János apostol által feljegyzett misszióparancs az evangélium összefüggésében előtérbe helyezi Jézus Krisztus Istenségét, az Atya küldöttjét. Az Atyával egy volt, de emberré lett, hogy küldetését teljesítse. A küldött küldetése végeztével kiküldővé lett, aki saját küldetésének alapján a tanítványokat indítja el a szolgálat folytatására. Az alap, a modell, a meghatározó kép, a szolgálatra nézve Jézus küldetésében keresendő.

Márk evangéliuma a missziómunka világszéles dimenzióira hívja fel a figyelmet. Az evangéliumot minden teremtésnek hirdetni kell. A tanítványok hírnökök, akik az üzenetet a küldő személytől kapták. Nem jogosultak az üzenet megváltoztatására, elhallgatására, mert akkor küldötti voltukat veszítik el. Ha a küldött a saját üzenetét adja elő, akkor már nem lehet Isten küldöttjeként tekinteni rá, elveszítette tanítványi státuszát, hitelességét. Figyelmeztetni kell a világot és ez a szolgálat az egész világot döntés elé állítja. Aki hisz, megmenekül, a hitetlenek sorsa pedig megpecsételődik. Ebben a döntési folyamatban van kulcsfontosságú szerepe a tanítványoknak.

 

Máté királyként mutatja be Jézust, aki királyságát építve követőit is bevonja a szolgálatba. Jelenléte és hatalma adja a keretet és ez a meghatározó tényező a misszióparancs teljesítésében. Nem elméleti tanítások, törvények és szabályok továbbadására, engedelmességre szólítja fel a követőket, hanem teljes lojalitásra, követésre, azonosulásra. Ezt kifejezik a követők azáltal, hogy ahol vannak, ahová mennek, ott a Király országának építését tartják első és legfontosabb szolgálatuknak. Minden lehetséges alkalmat megragadnak, hogy újabb és újabb embereket tegyenek tanítvánnyá és arra késztessék őket, hogy ezt a keresztség látható, külső jelével is hirdessék az emberek között. További megbízatásuk még az is, hogy vezessék az embereket Krisztussal személyes közösségbe, megismertetvén tanítvány módjára velük mindazt, amit Jézus nekik tanított, amikor még ők is képzés alatt álló tanítványok voltak.

 

A három misszióparancs elemzése rávilágít arra, hogy Jézus Krisztus nem a hittérítés parancsát adta a tanítványoknak, nem az utazás és igehirdetés a megbízatásuk, hanem ennél sokkal összetettebb. Maguk is csak akkor tudják azt teljesíteni, ha szívükben megélik azt a békességet, azt az életérzést, ami Isten országát jellemzi és hiteles személyként elindulnak a Mester példáját követve a világba, ahol nem geográfiai úti cél felé haladva várnak az alkalomra, hanem mindig ott ahol vannak, megragadják a lehetőséget a bizonyságtevésre, tanítványképzésre. Minden pillanat és minden helyszín egyformán fontos és jelentős, így a keresztény állandó szolgálatban áll Mestere oldalán és bölcsen a Mester terve szerint nem csak végzi szolgálatát, nem csak elfoglalt, hanem be is végzi azt azon a helyen, ahová az Úr állította. Munkája nyomán az emberek döntenek örök sorsuk felől. Így Isten országa megveti a lábát és növekszik minden nép és nemzet között, minden ember lehetőséget kap arra, hogy döntsön mellette vagy ellene, és minden földrész meghallja az evangélium jó hírét.

 

 

Bibliográfia

Banks, William L., In Search of the Great Commission: What Jesus Really Said (Chicago: Moody Press, 1991).

Bosch, David Jacobus, Paradigmaváltások a Misszó Teológiájában (Budapest: Harmat-PMTI, 2005).

Brown, Francis, A Hebrew and English Lexicon of the Old Testament, with an Appendix Containing the Biblical Aramaic. Based on the Lexicon of William Gesenius as Translated by Edward Robinson. Edited with Constant Reference to the Thesaurus of Gesenius as Completed by E. Ro?Diger, and with Authorized Use of the Latest German Editions of Gesenius’s Handwo?Rterbuch u?Ber das Alte Testament, by Francis Brown. With Th (Oxford, Clarendon Press [1962]).

Coenen, Lothar, Ed, Theologisches Begriffslexikon Zum Neuen Testament. Hrsg. von Lothar Coenen [u.a.] (Wuppertal, Brockhaus [1967, i.e. 1965-1971]).

Ellen White, Előtted Az Élet (Budapest: Adventkiadó, 2002).

Ellen White, Evangélizálás (Budapest: Advent Irodalmi Műhely, 2007).

Harnack, Adolf Von, Die Mission und Ausbreitung Des Christentums in Den Ersten Drei Jahrhunderten; von Adolf Harnack (Leipzig, J. C. Hinrichs, 1902).

John L. Dybdahl, `Missionary God - Missionary Church', edited by  Re-visioning adventist mission in Europe (Berrien Springs: Andrews University Press, 1997).

Kittel, Gerhard Ed, Theologisches Wörterbuch Zum Neuen Testament (Stuttgart, W. Kohlhammer, 1932).

Varga Zsigmond, Görög-Magyar Szótár Az Újszövetség Irataihoz (Budapest: A református Zsinati Iroda sajtóosztálya, 1992).

William L. Pettingill, The Gospel of the Kingdom: Simple Studies in Matthew (Findley, OH: Durham Publishing Co., n.d., 1949).